A térképe, falitérkép a közelmúltban végrehajtott infrastrukturális és gazdasági fejlesztések utáni legfrissebb állapotot tükrözi. A naprakész közlekedési hálózat, a házszámozás, a parkolók, az egyirányú utcák és körforgalmak jelölése, illetve a környező, városon kívüli részek részletes kidolgozása mind a minél magasabb színtű tájékozódást szolgálják.
A belvárost a korábbi, 2006-os kiadáshoz képest nagyobb kivágattal ábrázoltuk, így rákerülhettek a díjköteles parkolási zónák teljes egészében – természetesen a díjak feltüntetésével együtt.
Fontos újdonsága térképe, falitérképnek egy biciklis melléktérképe, falitérkép is – segítve a környezetbarát közlekedőket a könnyebb eligazodásban. A környezetvédelem ma már fontos eleme életünknek – a térképe, falitérkép segíteni szeretné azokat, akik tesznek a környezetükért, ezért bővítettük a térképe, falitérkép információtartalmát a szelektív hulladékgyűjtő szigetek ábrázolásával a városban.
A térképe, falitérkép hosszú távra szól, ezért olyan építkezések is megjelennek rajta, melyek a közeljövőben fognak megvalósulni: az épülő Parkerdő lakópark, a tervezett Sportliget bővítése, valamint az Oladi lakótelep tervezett új utcái.
A térképe, falitérkép jól mutatja a település és közvetlen környezetének kapcsolati viszonyait. A kibővített házszámozás és az utcanévjegyzék pedig a könnyebb tájékozódást segíti.
Kiadási év 2008
A térképe, falitérkép fóliabevonattal van ellátva, amelyre szárazon letörölhető filctollal írhat. Mágnesezhető hátlappal és írható-letörölhető fóliabevonattal készül. Mágneskorongok a jelöléshez külön kaphatók.
Kereteinket az alábbi képen tekintheti meg: